IC

Ranch

LENGYEL DÓRA

Tabdi

Telefon: +36 30 337 7506

 

Email: wildfire@indamail.hu

 

Facebook: https://www.facebook.com/dora.lengyel.77?fref=ts

 

CÍM: Tabdi 

 

ELÉRHETŐSÉGEK:

BEMUTATKOZÓ: 

Lengyel Dóra

Lovas edző, ménesgazda

  

Gyerekkorom  óta imádom a lovakat, és abban a szerencsés helyzetben voltam/vagyok, hogy voltak lovak a családban, így napi szinten kapcsolatba lehettem velük. Csakúgy, mint a lovasok nagy többsége, én is hobbi lovasként kezdtem, és a mai napig is hatalmas élmény, amikor kimegyünk terepre és kikapcsolunk egy kicsit. Akkor azt gondoltam, hogy ezt az érzést már nem lehet fokozni, de tévedtem. A westernlovaglás nem volt ismeretlen fogalom számomra, mivel apukámmal szinte minden western versenyen ott voltunk, és már akkor megfogott a versenyek  „feelingje”. Aztán 6 évvel ezelőtt elkezdett megfogalmazódni a gondolat bennem, hogy én is úgy szeretnék lovagolni, mint a „nagyok”, és ott szeretnék lenni ezeken a versenyeken. Első lépésként elkezdtünk lovat keresgélni és így jutottunk el az IC ranchre, ahol megvettük életem első quarter horse lovát, Jacet, de itt még nem volt vége a történetnek, mivel tudtam, hogy szükségem lesz edzőre is, így elkezdtünk beszélgetni Csillával, hogy tudna-e segíteni nekem. Erre Ő mondta hogy persze, és kérdezte, hogy hogyan lovagoltam eddig, tanultam-e már valakitől komolyabban, stb. Mondtam, hogy hobbista vagyok, de jártam már western versenyeken és nagyon tetszik ez a stílus. Majd ezek után kihozta  Cocot és megmutatta, hogy mit is neveznek Ők western lovaglásnak, nem nehéz kitalálni, hogy leesett az állam, és akkor már biztos voltam benne, hogy én is ezt akarom. Így is lett, és mostmár 6 éve edzünk együtt Csillával. Úgy érzem, hogy ezalatt az idő alatt kaptam egy olyan alap tudást, amivel segíteni tudnék kezdő lovasok oktatásában, csikók, fiatal lovak elindításában, belovaglásában, problémás (elrontott) lovak helyes útra terelésében . Megtanultam, hogy legtöbbször nem a lóban van a hiba, hanem bennünk lovasokban, és sajnos  90%-ban nincs meg a megfelelő kapcsolat ló és lovas között. Mindamelett, hogy többnyire mindenkinek az a célja, hogy a lova hátán biztonságban ülhessen, és egy kellemes élményt jelentsen ez lónak-lovasnak egyaránt, fontosnak tartom, hogy először földről kialakítsunk egy olyan biztos kapcsolatot lovunkkal, amire a továbbiakban tudunk építeni, és szükség esetén visszalépni. Véleményem szerint ez egy logikus és egyértelmű tanulási folyamat mindkét fél számára. Ez a módszer teljesen független attól, hogy valaki hobbi lovas, versenyző, angol vagy western lovas, a hangsúly ló és lovas közti kapcsolaton van, hiszen minden lovasnak fontos, hogy fel tudjon szállni a lóra anélkül hogy elmászkálna, akkor induljon el és álljon meg, amikor azt a lovas kéri, tudjon egyhelyben várakozni ha szükséges, egyszóval egy megbízható, átengedő lóval tudjunk dolgozni, mert véleményem szerint az élvezetes lovagláshoz ezek a dolgok elengedhetetlenek. Szeretném és bízom benne, hogy a segítségemmel legalább akkora örömöt fog okozni a lovaglás, mint amekkorát nekem okoz. Egy szó, mint száz, várom a közös munkát!