IC

Ranch

PROBLÉMÁK A (SZABADIDŐS) LOVAGLÁSBAN

 

A ló nem akar megállni, vagy nem szívesen áll meg lovaglás (mozgás) közben

 

Gyakori és igen kellemetlen, sőt veszélyes problémák egyike, hogy a ló nem akar megállni, vagy nem szívesen áll meg lovaglás (mozgás) közben.

 

Olyasmi érzést ad ez, mint mikor autóval, vagy kerékpárral közlekedve hiába nyomjuk, vagy húzzuk a féket, az nem működik megfelelően. Ekkor a járművünk nem ott és nem úgy áll meg, ahogy mi szeretnénk, ami bizonytalansággal tölthet el és akár félelmetes élményt is nyújthat, vagy a legrosszabb esetben akár balesetekhez is vezethet.

 

Hasonló a helyzet, lovaglás közben is. Egy olyan lovon lovagolni, aminek nem jó a „féke”, nem ad biztonságérzetet, sőt meg is ijeszthet. Egy ilyen lovon a lovaglás nem lehet maradéktalanul jó élmény. Hiszen például tereplovaglás alkalmával, és különösen vágtában (a ló menekülő jármódjában) az ilyen lovak esetében szinte meg kell tervezni a vágtaszakaszok végét, hogy biztos, hogy meg tudja majd a lovas a lovát állítani. Ekkor szokták a vágtaszakaszokat úgy megválasztani, hogy például a végén emelkedő, vagy bokrok legyenek, amik lelassítják, illetve megállítják a lovat.

 

A probléma gyökere általában abból adódik, hogy a ló a megállítást kellemetlen élményként éli meg, tehát nem szereti. De akár adódhat abból is, hogy a ló nem tiszteli, vagy nem érti a lovas segítségeit és nem hajlandó reagálni rájuk, illetve nincs abban az állapotban, hogy jól reagáljon, vagy egyáltalán reagáljon a segítségekre.

 

Ehhez párosul az a tény, hogy a ló veleszületetten, tehát ösztönösen a nyomásnak ellen-tart. Mi emberek pedig a lovainkat főként nyomással és engedéssel tudjuk irányítani.

 

Hogy is van akkor ez?

 

Kezdjük az elején! Azt állítottam, hogy a ló veleszületetten, tehát ösztönösen a nyomásnak ellen- tart. Ezt szinte minden lovas ember megtapasztalhatta már. A jobb megértés kedvéért nézzünk mégis erre néhány példát!

 

Ha egy ló lába kötélbe keveredik, vagy beszorul valahová, a ló ösztönösen azonnal ki akarja azt rántani. Ha meg ez nem sikerül neki, könnyen bepánikolhat és a környezetébe, de gyakran még saját magába is kárt tehet a szabadulni akarása közben.

Egy másik példa: Ha egy csikóra először kerül kötőfék és az belehúz a tarkójába, a csikó azonnal hátrálni kezd és olykor még szó szerint hátra is veti magát.

Ugyan ez a helyzet a ló oldalára ható első nyomásokkal is: ha az ember el szeretné magától tolni az olyan lovat/csikót, ami még az oldalára ható nyomást nem ismeri, az azonnal visszanyom, olykor még valahova oda is préselve az embert.

 

Hogyan is működik a „nyomás-engedés”?

A nyomás-engedés az az eszköz, amivel lovainkat lovaglás közben irányíthatjuk, tanítgathatjuk. Ha meghúzzuk a szárakat, nyomást teszünk a ló nyelvre, vagy ínyére, ha lábunkkal megnyomjuk az oldalát, akkor nyomást fejtünk ki az oldalára, ha rászólunk, pszichést nyomást gyakorolunk rá, …stb.

A ló nem szeret nyomás alatt lenni, ezért mindig keresi a kiutat a nyomás alól. Ezért lovaglás közben „nincs más dolgunk”, mint „kérés”-ként valamilyen (kéz, láb, ..) segítséggel nyomást gyakorolni rá és hagyni, hogy megkeresse, illetve megtalálja azt a „választ”, azaz azt a kiutat a nyomás alól, amit mi is szeretnénk.

A jobb megértés kedvéért nézzünk erre is egy példát!

Ha mozgás közben egy csikó szájában a zablát először húzzuk meg hátra a szárak által, hogy megállásra kérjük, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ösztönösen ellent fog tartani a szokatlan, zavaró érzés miatt és egyszerűen tovább fog menni, ahelyett, hogy azonnal megállna. Ez teljesen normális, így működnek az ösztönei. Ez után – feltéve, ha közben nem engedünk, tehát kitartva hagyjuk a szárakat - elkezdi majd keresni a kiutat a szájára nehezedő kellemetlen érzés, a nyomás alól. Legtöbbször először felemeli a fejét, hogy a nyelvére/ínyére nehezedő nyomás átevődjön a kevésbé érzékeny szájzugaira. Esetleg elkezd tátogni, és az alsó állkapcsát hátra engedve próbál a nyomástól megszabadulni. Ha a nyomás ekkor sem szűnik meg, próbálkozik másként. Előbb utóbb meg fog állni és hátralép egy-két lépést, hogy így szabaduljon meg a hátra irányuló nyomástól. Ha ekkor azonnal engedünk, legközelebb még hamarabb fogja ezt a megoldást választani. Mégpedig úgy, hogy minél hamarabb engedünk, ő annál gyorsabban választja ezt a megoldást. Ami azt jelenti, hogy amint elindul hátra, azonnal megkapja az engedést, vagyis azonnal megszabadul a nyomás alól.

Minél többet gyakoroljuk ezt, annál hamarabb fog rájönni, hogy a szájára hátra ható szársegítségtől úgy tud a legjobban megszabadulni, ha leköveti azt és ő is hátra gondolkodok.

 

Visszatérve a probléma egyik gyökerére: kép: megállítás hátrahúzással

„ … a ló a megállítást kellemetlen élményként éli meg, tehát nem szereti.”

Ha a ló megállítása minden esetben a ló szájának erős meghúzását jelenti, nem csoda, hogy a ló nem fogja azt szeretni és főleg nem fogja azt várni! Azt gondolom, hogy ezen nem kell csodálkoznunk.

A ló belovaglásának egyik célja tehát az lenne, hogy a lovat finom segítségekkel meg tudjuk állítani. A segítség tehát csak egy finom jel, ami nem lehet kellemetlen a ló számára.

 

"… A jól belovagolt lovat lovasa jelekkel lovagolja. A ló jelre helyezkedik tartásba, jelre áll meg és jelre indul. A jó jelek csaknem láthatatlanok. …"
Idézet, Kókay Pál huszár ezredes, örkénytábori lovaglótanár 1934-ben kiadott, "Hátulról-Előre" című írásából.

 

Hogyan fog akkor a ló mégis megállni, ha nem húzzuk meg hátra a szárakat?

 

Ezt rögtön érthetővé válik, ahogy átgondoljuk a megállítás segítségeit, amik a következők:

2 fizikális és egy szóbeli segítséget érdemes ehhez használni. A szóbeli segítség a „hó”, vagy westernesen a zöngésebben, mélyebben és hosszabban kimondható „whoa”. A két fizikális segítség a szárak felvétele hátrafelé és a lábak kismértékben való beleterhelése a kengyelekbe, kissé előre-lefelé irányban.

 

A könnyebb megértés kedvéért nézzük meg a megállítás segítségeit egy konkrét feladatban!

Haladjunk a lóval lépésben és lendületesen előre! A szárak kissé meglazítva lógjanak. Nem kell, hogy a szárak nagy belógással lógjanak, de ne is fogjuk közben a ló száját. A lábainkkal tartsuk fent a lendületes előre való mozgást! Mondjuk azt, hogy whoa, közben hagyjuk abba a lábakkal való előre lovaglást! Ezt követően adjunk „stop segítséget”! Azaz vegyük fel a szárakat hátrafelé annyira, hogy a belógást megszüntessük, és puha kontaktust teremtsünk a ló szájával. Ezzel párhuzamosan üljünk bele mélyen a nyeregbe, közben a lábainkat toljuk kissé előre, mintha fékeznénk velük! Vigyázzunk, hogy helytelen, ha úgy toljuk a lábainkat előre a kengyelekbe, hogy ezzel az ellentétes irányba, azaz felfelé kitoljuk magunkat a nyeregből! Hiszen majd később egy nagyobb sebességből (pl. munkavágtából) való megállás alkalmával épp ellenkezőleg, az egész testünkkel - a fenekünkkel, lábainkkal - mélyen bele kell ülnünk a nyeregbe. A felsőtest ne dőljön se előre, se hátra, hanem helyette „lapuljunk bele” a ló hátába úgy, hogy enyhén leengedjük a vállainkat! Ha előre dőlnénk, akkor egy erőteljes megállás során könnyen a ló nyakán landolnánk. Ha erőteljesen hátra dőlnénk, akkor a felső testünkkel megállítás közben, pont fordítva: előre tolnánk a lovat.

A kezdetekben – amíg a ló nem sajátította el a feladatot - adjuk a whoa után a 2 fizikális segítséget egyszerre, hogy mindhárom segítséget összekösse a megállítással.

 

Fontos: A megállás (a kezdetekben) = hátra!

A kezdetekben a megállás a ló számára mindig azt kell, hogy jelentse: HÁTRA! Ha tehát azt kérjük a lótól, hogy álljon meg, azt kell kérnünk tőle, hogy előre való mozgásból a megállítás segítségeire azonnal – várakozás nélkül - és készségesen lépjen kettőt hátra. Ez után pedig hagyjuk mindig legalább 6-10 másodpercet pihenni! Semmiképpen se lovagoljuk ki a megállításból azonnal előre!

A kezdetekben a megállítás = tehát kettőt hátralépni és állva maradni.

 

Mikor tehát a ló teljesen megállt, és ~2 ütemet hátralépett, akkor engedjünk a szárakon, és engedjük vissza a lábakat a helyére! A ló általában elég hamar összeköti a megállást a megállítás segítségeivel. És szívesen meg fog megállni, hiszen keresi majd az engedést, majd az azt követő pihenést – a jutalmát.

 

Korrekció

Ha a ló ahelyett, hogy azonnal megállna, és két lépést hátra lépne, tovább megy, vagy csak megáll, de nem lép hátra (!), akkor alkalmazzunk azonnal korrekciót!

Tartsuk ki (húzzuk hátra és tartsuk hátra húzva) a szárakat mindaddig, míg meg nem áll, és hátra nem lép! A kitartó kéz által a zabla nyomása előbb - utóbb annyira 0kényelmetlenné válik a ló számára, és keresni fogja a kiutat belőle. Nekünk „csak” annyi dolgunk lesz ezzel, hogy amikor azt a megoldást választja, hogy megáll és hátralép, engedjünk.

 

Ha a ló egyáltalán nem akar megállni, vagy nem úgy áll meg, ahogy mi szeretnénk, ne alkalmazzunk durva, vagy egyre erősebb korrekciót! Ha a korrekcióként adott közepes segítségek nem elégségesek, akkor inkább válasszunk más módszert.

 

Például ha a segítségek jelére a ló nem akar megállni, akkor a belső szár felvételével fordítsuk nagyon pici körre a lovat, vagy kérjünk tőle 180’os visszafordulást az ellenkező irányba. Másik megoldásképpen hívjuk segítségül a lovarda oldalát! Állítsuk meg a lovat akkor, amikor a lovarda oldala mellé érkezünk, és ha nem reagál eléggé, akkor fordítsuk neki a lovarda oldalának, vagy a lovarda oldalát felhasználva fordítsuk vissza az ellenkező irányba! Mindaddig gyakoroljuk vele ezt, amíg elsőre azonnal meg nem áll, és nem lép hátra!

 

A megállítás lépéseinek sorrendje:

Megállás kérése finom segítséggel.

Ha megáll és hátralép, jutalmazzuk azonnal engedéssel, majd pihenéssel.

Ha nem áll meg (vagy megáll, de nem lép hátra), alkalmazzuk a fent leírt korrekciókat.

 

Ezzel a módszerrel előbb-utóbb, ahogy elkezdjük alkalmazni a megállítás segítségeit, azaz azt mondjuk, hogy whoa és megemeljük a szárakat, előre toljuk a lábainkat, a ló nem fogja megvárni, hogy meghúzzuk a szárakat, hanem azonnal megáll szárhúzás nélkül is.

 

A megállítás során a szár finoman, hátrafelé való meghúzása, illetve felvétele azért szükséges, hogy felvegyük a kontaktust a ló szájával és mutassuk neki az irányt. A szárak hátra húzása mint már írtam, egy finom jelzés kell, hogy legyen a ló számára, és semmiféleképpen sem a ló hátrafelé, a megállásba való belehúzását jelenti.

 

Ezt a gyakorlatot többek között azért sem végezhetjük túl erős szársegítséggel, mert az erős szárhúzástól a ló hamar az elejére esne, valamint megutálná a feladatot! Ha a szárakat durván használjuk, akkor minden szársegítségnél előre (a szájára) fog gondolkodni, és a szár ellen fog dolgozni, mert várni fogja a szájára ható fájdalmas érzést.

 

Ezzel szemben azt szeretnénk elérni, hogy a megállításkor a ló hátra (a hátuljára) gondolkodjon, azaz  a hátuljára leülve,azzal fékezve, elől vállait kissé megemelve álljon meg.

Ennek extrém példája a westernlovaglásban a sliding stop. Kép:sliding stop

Fontos az is, hogy a ló tekintsen a megállásra úgy, mint valami nagyon jó dologra, hiszen utána pihenés várja. Ha ezt sikerül elérni, akkor alig várja majd, hogy megállhasson. Kép: várakozás

 

Megállítás magasabb jármódokban

Ha a megállítás lépésből már jól megy, akkor ügetésből is gyakorolhatjuk, a fentebb leírtak szerint. Ha a ló már biztosan megáll ügetésből, jöhet a megállítás vágtából.

Ne lepődjünk meg azon, ha első alkalommal a ló felveti a fejét, vagy nem áll meg úgy, mint ügetésből! Ez normális, NEM SZABAD ÉRTE MEGBÜNTETNI! Csak gyakoroljunk nyugodtan tovább, míg már ebben a jármódban is engedelmesen megáll!

 

TIPP

Miért is van szükség a megállás után az azonnali hátralépésre? Miért nem elég, ha csak megáll a ló? Kép: stop gyalogosan

A választ saját magunk is „kitalálhatjuk”, ha kipróbáljuk a következőt:

Gyalogoljunk (ló nélkül) tempósan a lovarda homokjában előre, álljunk meg, és lépjünk hátra! És, …. nem történik semmi különös!

Majd tegyük ugyanezt, de most már megállás nélkül, azonnali hátralépéssel! Azt fogjuk tapasztalni, hogy ez utóbbit, csak és kizárólag úgy tudjuk megtenni, ha közben az egyik lábunkkal előre jól kitámasztunk! Aki elég gyorsan haladt, az még valószínű, meg is fog csúszni egy kicsit a kitámasztó lábával!

Így tanítjuk meg (értetjük meg) a lovainkkal azt, hogy a megállás során ne a gyengébb mellső lábaikat terheljék, hanem az erősebb hátuljukat használják.

 

Miért is van szükség a megállás után a pihenésre?

Monty Roberts mondta, hogy ha igazán jót akarunk a lovunknak, akkor tulajdonképpen le kellene szállnunk róla és békén kellene őt hagynunk, hogy hagy legeljen a ménesben a lótársaival.

Hát, mivel így nehéz lenne őt lovagolnunk, legalább - ha csak lehet - hagyjuk őt békén lovaglás közben! A megállítás utáni pihenő, egyrészt arra motiválja a lovat, hogy szeressen megállni, hiszen utána mindig nyugalom, pihenés várja, másrészt kikapcsolja a lovat, azaz oldja a feszültségét.

 

Aki időt hagy, az időt spórol!

Mind a lépésből, mind az ügetésből, illetve később a vágtából való gyakorlásra időt kell szánni! Legalább egy-két hónapon keresztül, heti 5-6 napon  át kell gyakorolni a megállítást, napi 20-30 alkalommal először lépésből, majd ügetésből, hogy egyáltalán elkezdjen berögzülni! És további hónapokon keresztül kell majd gyakorolni vágtából is, hogy bekerüljön a hosszú távú memóriába, ahol jó esetben a tudás már „örökre” megmaradhat.

 

A segítségekre való reagálás finomítása

Ha a megállítást lépésben és ügetésben már jól berögzítettük, akkor érdemes a segítségeket külön-külön is gyakorolni!

 

TRÉNING TIPP

Kérjük a megállást csak szárra, csak hangra, illetve csak testsúlysegítségre, a segítségek finomítására! Ha nem ellenőrizzük le, hogy melyik segítségre hogyan reagál lovunk, honnan fogjuk tudni, hogy hol a hiba? Ha mindig csak egyszerre használjuk a segítségeinket, akkor nem fogjuk észrevenni, ha az egyikre nem reagál megfelelően a ló.

Mit fogunk csinálni akkor, ha a lovunk szinte csak a whoa-ra áll meg, és a többi segítségekre nem reagál annyira és mondjuk túl nagy a zaj mellettünk?

Mit fogunk csinálni akkor, ha lovunk elsősorban a kengyelekbe tett nyomásra áll meg és mondjuk elveszítjük a kengyeleket?

Ha viszont mind a három segítség külön-külön is jól működik, akkor egyrészt egyik segítség segít a másiknak, másrészt a három segítséget „összetéve”, nagyobb valószínűséggel tudjuk majd lovunkat zavaró körülmények között is megállítani!

 

A megállítás problémájának másik „gyökere” lehet az, hogy „ … a ló nem tiszteli, vagy nem érti a lovas segítségeit és nem hajlandó reagálni rájuk…”

Ennek több oka is lehet. Például az, hogy a ló-lovas kapcsolat nem megfelelő. A ló egész egyszerűen nem fogadja el a lovas irányítását.

Az is előfordulhat azonban, hogy a ló nem érti a lovasa kéréseit. Ez adódhat abból is, hogy a lovas nem megfelelő felszerelést, például nem megfelelő zablát használ. Az is előfordulhat, hogy a megállítás tanításánál nem alkalmazott például segédszárat, vagy orrféket holott szükség lett volna rá ahhoz, hogy a ló jobban megérthesse, hogy mit vár el a lovasa tőle.

 

A megállítás problémájának harmadik, említett „gyökere” lehet még az, hogy „ … a ló nincs abban az állapotban, hogy jól reagáljon, vagy egyáltalán reagáljon a segítségekre. …”

 

Mint már írtam, a lovat nyomással és engedéssel tudjuk kérni, illetve irányítani. De az is tény, hogy a ló ösztönösen a nyomásnak ellentart.

 

Ha ezt a kettőt összefüggésében nézzük, hamar kijön az egyenlet végeredménye:

Amikor a ló „nyugodt és átengedő üzemmódban” van, akkor működnek a tanultak. Tehát számunkra megfelelő módon – a tanultak szerint - engedni fog a nyomásnak. Ekkor a tudatos, „jól nevelt” énjével tudunk kommunikálni.

 

Ha viszont az izgalmi állapota elér egy bizonyos szintet (a „pohár betelik”), a ló átvált „ösztönös, menekülő üzemmódba”. Ha ekkor erővel próbáljuk meg megállítani, akkor minél jobban húzzuk a szárat, ő annál jobban menni akar majd, hiszen az ösztönei ezt diktálják neki.

 

Az izgalmi állapotot kiválthatja maga a lovaglása, ha például lovaglás közben nem érzi jól magát, nem érti a lovasát, vagy fél a lovasa meglepetésszerű és/vagy durva segítségeitől.

De kiválthatja az is, ha fél a környezetétől, vagy a kapott feladattól, …stb.

 

Ugyan ez a helyzet például a „rajta-rajta” vágtákkal is. Amikor is a lovas kontrol nélkül hagyja, vagy éppen küldi a lovat vágtában előre. Ilyenkor a ló amiatt, hogy kontrol nélkül kerül a menekülő jármódjába, egyre jobban „felhúzza magát”, azaz egyre fokozottabb  izgalmi állapotba kerül.

A ló számára a menekülő jármódba (nyúltott vágtába) való kerülés normál esetben izgalmi állapottal jár, ami hatására tudatos üzemmódból egyre inkább ösztönös üzemmódba vált.

 

Ezért is művészet a lovat gyors (nyújtott) vágtából például rövid vágtába, visszahozni, vagy egyáltalán megállítani. A feladat fontosságát / nehézségét mutatja, hogy a díjlovaglásban – mind az angol stílusban, mind a western stílusban (reining) – kérik is ezt a versenyzőktől bemutatni a ló átengedőségét bizonyítandóan.

 

Írta:

Istenes Csilla

Lovas Nemzet 2015 /Összeállítás a szerző „Lovakról” című könyvéből