IC

Ranch

WESTERN 1 X 1

A westernlovaglás filozófiája, alapelvei

Alapfeladatok I. :

A ló előkészítése a lovaglás előtt: „megfogása”, kötőfékelése, vezetése kikötése

 

A ló megközelítése:

Ahhoz, hogy egyáltalán egy lóval kommunikálni tudjunk, meg kell tudnunk őt közelíteni és meg kell tudnunk őt fognunk.

 

Legelőn, karámban:

A ló megközelítésénél nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük menekülő állat mivoltát.

Ha úgy próbálunk meg egy nyílt terepen, a legelőn, vagy a karámban megfogni egy idegen lovat vagy egy olyan lovat, amelyik nem bízik meg bennünk, hogy egyenes vonalon és határozottan megyünk felé, szemünkkel folyamatosan ráfókuszálva, ahogy ezt egy ragadozó tenné, akkor ezzel felébresztjük szunnyadó menekülő ösztönét, és az esetek jó részében a ló vagy elmegy előlünk, vagy gyanakodva figyel bennünket.

Ha ezzel szemben kevésbé kifejezetten, nem „rátámadva”, hanem nyugodt, laza mozdulatokkal, ívben próbáljuk meg megközelíteni, akkor ez általában sikerre vezet – hacsak a ló nem túlságosan bizalmatlan.

Ha odaérünk a lóhoz, akkor fordítsuk mindig az oldalunkat felé, pihentessünk az egyik lábunkkal, testtartásunk ne legyen fenyegető, hogy ebből is lássa, hogy semmi bántó szándék nincs bennünk.

Ha a ló el akar menni előlünk, sokszor elég, ha „lezárjuk előtte az utat”. Ahogy észrevesszük, hogy el szeretne előlünk menni, ne közelítsünk hozzá jobban, hanem vele párhuzamosan induljunk előre abba az irányba, amerre ő is elindult. Ha megfordul, forduljunk meg mi is vele együtt. Amint megáll, álljunk meg mi is, és oldalunkat felé fordítva, lepihentetve kérjük meg, hogy jöjjön oda hozzánk. Ez legtöbbször segít.

 

Bokszban:

A boksz egy veszélyesen „szűk hely”. Ha belépünk a bokszba az a legjobb módszer, ha a fent említett testtartással odahívjuk magunkhoz a lovat. Ha nem jön oda hozzánk, akkor oldalról közelítsük meg. Ha láthatóan nem szeretné, hogy megfogjuk, elforog előlünk, vagy a farával fordul felénk, akkor jobb vigyázni. Annak, ha odapaszíroz a falhoz, vagy megrúg egy embert, igen komoly következményei lehetnek. Az ilyen ló megközelítését semmiképpen nem ajánlom kezdő, tapasztalatlan lovasnak. Az ilyen ló viselkedését egy tapasztaltabb lovasnak kell rendbe tennie.

 

A kötőfék felhelyezése

Fontos, hogy csak jó minőségű szerszámokat használjunk. Egy rossz kötőfék amellett, hogy használata kényelmetlen, még veszélyeket is hordoz magában. Egy gyenge gurtnival vagy bőrrel és gyenge fém részekkel ellátott kötőfék, amely már kisebb igénybevételnél elszakad, illetve elpattan, csak megtanítja a lovat arra, hogy a kötőféktől meg lehet szabadulni. Ha pedig ez egyszer már sikerült neki, legközelebb is meg fogja próbálni! Hasonló a helyzet a csat nélküli, úgynevezett bújtatós kötőfékekkel. Ezek nagyobb húzásnál egyszerűen elengedik a lovat, mert szétcsúsznak a bujtatónál.

A rossz minőségű, gyenge anyagból készült kötőfékeknek nincs tartása. Miközben az ember fel akarja helyezni, nyaklanak jobbra-balra. Használatuk ez által több időt, a ló számára több „macerát” okoz. Előfordulhat, hogy a ló ezt megunva megpróbál a kötőfékelés elől kitérni.

Az általam legjobban kedvelt kötőfékek a csatos, a tarkó szíjon keresztül könnyen ki- és bekapcsolható kötőfékek. Nem szeretem az olyan kötőfékeket, amelyek állszíját ki lehet kapcsolni, mert a legtöbb esetben ezek olyan karabinerekkel vannak ellátva, amelyeket bárhogy fordítunk, mély benyomódást okoznak a ló pofáján. Ezenkívül ezek a karabinerek számomra feleslegesek is, mert nem szeretem a kötőfék tarkószíját áthúzni a ló fülein. Ezt a módszert – azon kívül, hogy általában a ló sem kedveli, mert többük egy idő után „félti” a fülét – azért nem alkalmazom, mert ha a ló akar, az ilyen kötőfékelésből ki tud hátrálni. Nem szeretem az orrészén állítható kötőfékeket sem, mert ezek csatos része általában alul van, és állandóan felakad a szintén alul lévő karikába. Az orrész állíthatósága amúgy is teljesen felesleges, hiszen egy kötőféket - jó esetben -  csak egy lóhoz használunk. Ha pedig minden lónak van megfelelő méretű saját kötőféke, az állítási lehetőség feleslegessé válik.

 

  • TRÉNING TIPP:

A kötőféket a következő módon javaslom felhelyezni a csikóra, vagy lóra: álljunk közvetlen az állat válla mellé vele megegyező irányban. A kötőfék tarkószíját adjuk bal kezünkkel a ló nyaka fölött átnyúló jobb kezünkbe. A bal kezünkkel fogjuk meg a kötőfék orr részét, vagy csatját és lassan húzzuk fel a csikó orrára, majd kapcsoljuk be. Ezt a módszert azért szeretem, mert szerintem így lehet a legbiztosabban a lovat felkötőfékelni, ebből ugyanis nem tud kihátrálni.

A lónak kötőfékelés közben és természetesen kantározáskor is, a fejét magától is szinte bele kell dugnia a kötőfékbe.

Ellenőrzés nélkül éjszakára vagy a karámban, a bokszban lehetőleg ne hagyjunk az állatokon kötőféket, mert esetleg felakadhatnak. Hallottam már olyan esetről, hogy egy fejét vakaró állat patkós hátsó lába beakadt a kötőfékbe és eltörte a saját gerincét.

Ha mégis az állatokon kell hagynunk a kötőféket, akkor fokozottan ügyeljünk arra, hogy az megfelelően szorosan legyen felhelyezve. (KÉP: …)

 

A ló kikötése

Fontos, hogy a kikötőszár legyen mindig erős, és megbízható. Olyan csomóval kössük ki az állatot, amely baj esetén könnyen és gyorsan kioldható. (KÉP: kikötés) A régi lovasemberek, huszárok az úgynevezett „kunkötést” használták. Legtöbbjüknek sérült, vagy egyenesen hiányzik is a bal kezük középső ujja vége. Minden lókikötés veszélyes, hiszen a ló rendkívül erős és gyors állat. Ezért bármilyen csomóval, vagy karabineres megoldással kötjük is ki a lovat, mindig figyeljünk arra, hogy a kéz ujjai semmiképpen se kerüljenek bele se hurokba, se csatba, se karabinerbe, mert ha a ló váratlanul megugrik, oda az ujjunk!

Különösen az első kikötéseknél, de a későbbiekben is célszerű olyan helyet választani, ahol lehetőleg minél kevesebb kárt tud tenni magában az állat, ha esetleg valamitől megijed, vagy ha szabadulni akar.

A kötelet, vagy gumis kikötőt olyan magasságban és hosszúságban rögzítsük, hogy az állat ne tudja a lábát beleakasztani, de még kényelmesen tudja a fejét tartani. Amíg a kikötést meg nem szokta, soha ne tévesszük szem elől!

A kikötést nem csak azért kell egy lónak megszoknia, mert a gyakorlati életben erre többször szükség van, például pucolás, nyergelés, szállítás, kezelések során hanem azért is, hogy türelemre szoktassuk.

Ha egy ló kikötés közben türelmetlen és kapar, hagyjuk naponta akár több órát is kikötve állni. A ló szokásállat, előbb-utóbb meg fogja ezt szokni.

 

Előkészítés

A lovaglás fontos része az azt megelőző előkészítés. Ha a ló előzőleg a szabadban volt, akkor először feltétlen vigyük vissza a helyére és csak egy kis idő – pár perc - eltelte után kezdjük el a munkára előkészíteni. Ennek a „zsilip”-nek az a szerepe, hogy a lovat a kellemes legelőről, karámból, a semmittevésből, ne közvetlenül vigyük a munkába. Így megelőzhető, hogy a ló a kötőfék, vagy egyáltalán egy ember megpillantásakor ne induljon rögtön az ellenkező irányba.

 

A lovat minden munka előtt kössük ki, hogy megtanuljon türelmesen várakozni. Gondoljunk csak a régi fuvaros lovakra, amelyek minden zokszó nélkül, türelmesen órákig elálldogáltak a kocsma előtt. Ők sem így születtek, de mivel gyakran ezt csinálták, beleszoktak. 

 

Ápolás

Miközben a ló várakozik, előkészítjük a lovaglásra: megpucoljuk, sörényér farkát kifésüljük, esetleg befonjuk. Patáját kitisztítjuk. A pucolást gumi, vagy műanyag vakaróval kezdjük. Erős, határozott körkörös mozdulatokkal, szőrrel szemben vakarjuk át a lovat. A határozott mozdulatokra és hogy mindezt szőrrel szemben végezzük, azért van szükség, hogy a ló szőrében lévő „lópor” kicsapódjon a vakaróra. A vakaróban lerakódott port pedig a földön, vagy egy oszlopon erőteljes, határozott mozdulatokkal ki kell ütögetni.

Régen a huszár laktanyákban a pucolás után leellenőrizték, hogy az állásokban álló ló fara mögött ott vannak-e a pucolást jelző kis porminták. Ha nem volt meg a megfelelő számú, a lovász kezdhette elölről.

A hosszú sörényű lovak sörényét általában be szoktuk fonni. A fonás miatt a sörény nem tud begubancolódni, és kevésbé kopik el. Vigyázzunk, hogy a fonás során a fonatok töve ne legyen túl szoros, hogy a ló kényelmesen fel és le tudja tőle hajtani a nyakát. A fonást olyan helyeken, ahol a lovak kiengedve, fák, bokrok között járnak, semmiképpen sem ajánlom, mert ha egy fonat beakad valahová, azt a ló egészben tépheti ki.

Egy hosszú szép sörény, vagy farok a ló dísze és sok év gyümölcse. Ezért a kifésülést mindenképpen sörénykifésülő spray-vel végezzük. A spray használata selymessé, könnyen fésülhetővé teszi a hosszú szőröket. Így azok fésülés közben nem tépődnek ki. Vigyázat! A kifésülő spray semmiképpen se kerüljön a ló hátára, mert a nyereg csúszkálni fog rajta!

Ha a ló a lovardába megy, akkor a farkát – ha az leér a csüdökig - az edzés idejére érdemes befonni, hogy hátraléptetésnél ne tudja kiszakítani. Ilyenkor elég csak a farok legvégét az utolsó 30-40 cm-t befonni. Egyéb esetekben a farkat szabadon kell hagyni, hogy a ló védekezhessen vele a rovarok ellen.

 

A lóápoláshoz hozzá tartozik a paták kitisztítása. Még akkor is érdemes felvenni a ló lábait, ha azt gondoljuk, hogy nincs mit tisztítani rajta, mert így azok rendszeresen kézben – tehát ellenőrizve – vannak. Ellenőriznünk kell a nyírbarázdákat és a talp felületét. A nyírrothadást relatív könnyű felismerni, mert igen szagos. Kezelni – kitisztítás után –fertőtlenítő, szárító (súlyos esetben antibiotikumos) sprayvel kell kezelni. A nyírbarázdába beleszorult köveket, kavicsokat minden esetben el kell távolítani. Különben nyomást eredményezhetnek.

A ló lábát sohase erővel vegyük fel, hanem inkább kérjük meg rá, hogy magától feladja. A ló – ha úgy akarja – úgyis erősebb nálunk, semmi értelme vele szkanderezni. És amúgy is – tudjuk, hogy - veleszületetten a nyomásnak ellentart.

Kényelmesebb, és kellemesebb mind a két félnek, ha a lábfeladást magától és készségesen teszi. Ehhez álljunk a ló lábai mellé, a lóval ellentétes irányba. Jelezzük neki, hogy szeretnénk, ha feladná a lábát. Tehetjük ezt úgy is, hogy szólunk neki, hogy „lábad”, „patát”, majd érintsük meg a lábát. Vigyázat a ló hátuljához sohase nyúljunk úgy, hogy az a lovat váratlanul érje. Simítsuk végig a hátánál kezdve a farát lefelé, egész a lábáig, és így kérjük annak feladását. Ha a ló nem akarja a lábát magától feladni, hozzuk olyan helyzetbe, amiből elkezdi a kiutat keresni. Vakargassuk meg először az ujjbegyeinkkel, majd a körmünkkel, és ha ez sem elég, akkor a patakaparóval az érzékeny sarokvánkosnál, vagy a szárak hátuljánál. Előbb-utóbb meg fogja a lábát emelni, hogy a lába „piszkálásától” megszabaduljon. Ekkor szüntessük meg azonnal a vakargatást és dicsérjük meg. Persze szinte azonnal le fogja tenni a lábát. Ez nem probléma: Amikor letette a lábát kezdjük a macerátr elölről.

Tegyük ezt mindaddig, míg meg nem érti, hogy ha érintésre azonnal feladja a lábát, simogatás, ha nem, akkor „macera” várja. Akkor mondhatjuk, hogy lovunk megfelelően feladja és tarja a lábát, ha ezt egy óvodásnak is megteszi. Azaz egy óvodás ereje elég a lába megtartására.

 

Nyergelés

Ha a lovat megpucoltuk, jöhet a nyergelés. A nyergelés lépéseit már az előző részekben ismertettem.

Nyergelés után a lábvédők felhelyezése következik. Az első láb védelme a legfontosabb. A legtöbb sérülés ezeken szokott előfordulni. Hátulra csak szükség esetén, például a sliding stop gyakorlásánál kell. Lábszárvédőben ne hagyjuk sokáig feleslegesen állni a lovat, mert ha esetleg túlságosan meg van húzva, keringési problémákat okozhat.

Ha terepre megyünk, nem mindig érdemes a lábvédőket fent hagyni, mert ha teli mennek bogánccsal, alig lehet őket megtisztítani.

Ha olyan környéken lovagolunk, ahol sok a vérszívó, akkor érdemes és humánus a lovat légy távoltartó spray-vel lefújni. Lovardai munkánál a legyek, szúnyogok, böglyök támadása olykor lehetetlenné teheti az érdemleges munkát, mert a ló figyelmét teljesen elvonják.

 

Kantározás

A kantározás az utolsó lépés. Vegyük le a kötőféket a lóról, ha nem elég megbízható, akkor csatoljuk a nyakára, majd kantározzuk fel a lovat. A kantározás lépéseit az előző részekben már leírtam.

Ha felkantároztuk a lovat, a jobb oldali kantárszárat felköthetjük a nyeregszarvhoz, hogy csak a baloldalival vezessük a lovat. A ló vezetéséhez azonban megfoghatjuk mindkettőt is úgy, hogy a bal oldali valamivel rövidebb legyen, mint a jobb oldali szár. A különböző szárhossznak akkor van jelentősége, ha a szárakat meghúzzuk. Ugyanis, ha a túlsó szár rövidebb, akkor a húzással a ló túlsó száját húzzuk meg, vagyis ellentétes jelet adunk a lónak.

 

A lóval általában nem lovagolunk ki a lovaspályára, hanem legtöbbször kivezetjük és csak a pályán szállunk fel rá.

Mielőtt valahol a pályán – de nem a bejáratnál - felülünk a lóra, ellenőrizzük, hogy a nyereg nem mozdult-e el, majd két-három lépésen keresztül húzzuk meg a hevedert. (húzunk, néhány lépést előreléptetjük -  húzunk, néhány lépést előreléptetjük). Ezután a jobb oldali szárat lazán vessük át a nyakán. Vegyük mind két szárat a bal kezünkbe, és szálljunk fel a lóra.

Miközben felszállunk, ne rántsuk magunkra teljes testsúlyunkkal a nyerget, hanem tanuljuk meg, hogy amint a ló fölé értünk, azonnal terheljünk a jobb kezünkkel át a másik oldalra. Így nem kell a hevedert a ló számára olykor már kényelmetlen módon meghúzni.

 

 

A következő rész tartalmából: helyes ülés, szártartás, lábtartás

 

Írta: Istenes Csilla

(A cikk a Lovas Nemzet újságban jelent meg 2011-ben)

A cikk tartalmáról bővebben a Szerző „Lovakról” című művében olvashat!