Ranch-ünket 1998-ban kezdtük el építeni Délkelet-Magyarországon (Csongrád megyében), Szentesen a Tisza partján. Lépésről lépésre haladva építettük fel ezt a kis „amerikás” gazdaságot, ahol kb. 12 hektárnyi legelőn egy amerikai lófajtát, a Quarter Horse-ot (qh), tenyésztjük.
Minőségi tenyészetre törekszünk, ami számunkra azt jelenti, hogy mind tenyészkancáinkat, mind a velük párosított fedezőméneket szigorú szempontok alapján válogatjuk ki.
A tenyésztés során nekünk elsősorban kancáink jó minősége a legfontosabb. Feltétlen jó származással, (ahogy mondani szokás: jó papírral), kiváló küllemmel és jó természettel kell rendelkezniük.
Első, családalapító Quarter Horse kancánkat, Taco Baby Kessy-t 1990-ben vásároltuk Németországban, a híres Breug családtól. Kessy volt az első qh Magyarországon és további érdekessége, hogy anyai nagyapja Bull’s Billy Van volt az első qh Németországban.
A tenyésztés mellett foglalkozunk westernlovas oktatással, valamint stílustól függetlenül oktatjuk a natural horsemanship tanait. Kurzusok és egyéni oktatás formájában, hivatalos edzői képesítéssel tanítunk. Saját lovainkat, a ma már Magyarországon is egyre népszerűbb és rohamosan terjedő western stílusban lovagoljuk.
6 férőhelyes istállónkban nagyméretű, tiszta és a kényelmes nyergelők, külön wc-k, fürdőszoba, társalgó, nyerges, takarmányos és vendégeink számára vendégszobák találhatók.
Külső - kifutós - boxainkban további 11 ló elszállásolására van lehetőségünk.
Lovainkat BEKAMERÁZOTT istállóval és környezettel, a rendvédelmi szervekhez bekötött RIASZTÓRENDSZERREL, valamint igen "meggyőző méretű és vérmérsékletű" KÖZÉPÁZSIAI JUHÁSZ-KUTYÁKKAL védjük!
Lovaink - ha az időjárás engedi, minden nap villanypásztorral egymástól elkülönített bőséges füvű legelőrészeken tartózkodnak.
A tenyészállatokat csoportosan, ménesi tartás szerűen tartjuk.
A sportlovak számára egy homokos, bekerített, 35 x 150 m-es lovaspálya, továbbá egy szintén bekerített és homokos talajú 35 x 140 méteres gyakorló pálya és egy 18 méter átmérőjű fedett körkarám áll rendelkezésre.
A mellettünk folyó Tisza ártere romantikus környezetet kínál a tereplovaglások kedvelőinek.
Szeretnénk, ha tevékenységünkkel sikerülne a környezetünkben minél több embert a lovaglás, a lovak, elsősorban a westernlovaglás és a westernlovak szeretetével "megfertőzni", és Ranch-ünket Délkelet-Magyarország egyik kiemelkedő westernlovas és horsemanship bázisává tenni.